hétfő, július 27, 2015

Függöny 1.

Az ablakok függönyözése elég kemény dió. Árban, időben.

Az ablakaink többségére szükséges függöny. Ez alól talán a konyhaablakok és a fürdőszoba ablakok lesznek kivételek. Ezek is azért, mert virágok vannak alul, vagyis a belátás nem fog zavarni. Slussz. Mivel redőnyeink vannak, ezért a sötétítő függönyök csak jelképesek lesznek, igazából nem is tervezem elhúzni sosem. Valami azért kell, hogy keretezze az ablakot, tehát lesznek.
A legtöbb függönyt már akkor megvettem, amikor a karnisok még nem voltak meg, tehát a "Milyen magasan van a karnis?" kérdésre esélytelen lett volna válaszolni, amikor felajánlották, hogy megvarrják helyben ingyen vagy minimális összegért. Így tehát a függönyvarrást is bevállaltam, legalább olyan lesz, amilyennek szeretném.

Lelle szobájába már kész van a függöny. Ott a sarokablak miatt a karnis kialakítása volt egy kicsit problémás, de sikerült ívet találni az IKEA-ban. Ebből vettünk egy fehéret és egy feketét, mert a nappalink is ilyen kialakítású. Lelle szobájába piros alapon fehér pöttyös függöny került egy teljesen sima fényáteresztő függönyhöz. A szín az ő választása, sosem volt egy rózsaszín-fan.


hétfő, július 20, 2015

Mit csinálnék másként?

A blog olvasói számára talán már eddig is kiderült, hogy nem vagyok egy, a valóságot csak cuki módon bemutató (vagy csak a cuki valóságot bemutató) egyén. Hiszek abban, hogy a hibákból is lehet -sőt kell(ene) tanulni és hogy cseppet sem leszek attól kisebb, ha -akár itt is- beismerjük, miben hibáztunk. Mivel a blog nem hivalkodásból, hanem segítségnyújtásként született, ezért itt a helye a számadásnak.

Építkezés közben és most, hogy már 1 éve hivatalosan lakunk itt, kiderült néhány dolog, amit másképpen csinálnánk. Annak köszönhetően, hogy pl. konyhabútorunk is csak 3 hónapja van, elég kis dolgok azok, amiken változtatnánk, ha újra kezdenénk. (Mert persze újra kezdenénk, ha úgy adódna. Tényleg nem csak :P a cél, hanem az út a lényeg, beleláttunk, megismertük ezt a folyamatot, de azért még lehetne tökéletesíteni, főleg a bürokratikus részét, a szervezést.) Az, hogy nincs rögtön berendezve a ház, rengeteg segítséget nyújt abban, hogy később minden a helyére kerüljön. Valóban oda, ahol kényelmes használni, praktikus vagy ahol tényleg jól mutat.

Forrás: igazszavak.hu