szombat, augusztus 04, 2012

Nyílászárók-a döntés

Amikor az ablakokra kértem árajánlatot, 5 céget kérdeztem meg: (abc-rendben) Axis-Therm, Borovi Kft., Laboncz-fa, Pannontherm, Rába-ablak. Ugyanazokkal az elvárásokkal, 3 rétegű, low-E fóliás fa ablakokra, bejárati és teraszajtókra és belső ajtókra kértem árajánlatot szereléssel, szállítással, belső fa ablakpárkánnyal.

Mindanyian visszajeleztek egy héten belül. Ezek után összesítettem az árajánlatokat, amikbe belevettem különböző egyedi szempontokat is, úgymint kedvezmények, rugalmasság, (pl. a bejárati ajtóknál egyedi elképzeléseket vállalnak-e, vagy hogy mennyi előleget kell adni, vagy el tudtam-e érni a cégvezetőt, mert volt, ahol nem tudtam a kér(d)ésemet eljuttatni Hozzá annak ellenére sem, hogy elmentem az irodájukba -biztosan nem adták át neki) és pl. elkészítési határidő.

(A kép illlusztráció, nem a választásunk eredménye :))


Ezek alapján ma reggel döntöttünk, nem a legolcsóbb cég mellett.

A cégvezetővel történt beszélgetésünk során elmondtam, hogy mennyire körbe tud menni egy információ a neten, akár pozitív, akár negatív. Megerősítette, hogy csodálkozva figyeli, amikor erdélyi megrendelésekkel megtalálják és egyetértettünk abban, hogy nem mindegy, hogyan jelenik meg egy cég (meg persze vállalkozás, akár magánember is) a neten, illetve különböző fórumokon a megrendelők mit mondanak az adott cégről. (Az elégedett vevő a legjobb reklám, ugye?)

A vevő elégedett, hogy minőséget és emberséges hozzáállást, viselkedést kapott, a cég kiteheti referenciái közé az elkészült munkát. Win-win.

Remélem az ablakokkal legyártás, beszerelés után is elégedett leszek, majd ha ott járunk, hogy beszerelés alatt lesznek, mutatom.

Ma egyébként nagy volt a nyüzsgés a telken. Jöttek a vasszerelők hatan, a zsalusok -sajnos csak- ketten. Hajlították a vasat, szerelték, kötözték odafönn a födémen. A zsalusok pakoltak, amit tudtak. Állítólag csak a garázs fölött kell megcsinálniuk.


 

2 megjegyzés:

waryou írta...

Szia!

Végül melyik gyártót választottátok?

Szunyo írta...

Végül a Pannontherm mellett döntöttünk, de még mindig nem rendeltük meg valójában a nyílászárókat. :) Szóval még nincsenek gyártás alatt.