hétfő, november 30, 2009

Vízbekötés

Itt most ugrottunk egyet.
Ma bekötötték a vizet az utcai fővezetékről. Kész az akna, jön(ne) a víz a felszerelt udvari csapból.
Összköltségét később tudjuk meg, a Vízmű számlájára befizettünk 100e Ft-ot, de gyanítom, ez nem lesz elég. :O

Tehát most már tényleg van: gáz, fúrott kút, vezetékes víz és csatorna a telken. Még áram kell (de azt majd tavasszal) a teljes közművesítettséghez.

Hunyadi szomszéd már lefektette a háza alapjait, 30 centis lábazata készen van. Sajnos, ahogy látom, a telek vége felé lejt az egész (ezt mondjuk eddig is láttam, de a mértékét nem tudtam megbecsülni, de a szomszédén már látom) szóval nem tudom: a teraszunk tuti nem lesz 1 szintben az udvarral. Jaj... pedig hogyan utálom a teraszról levezető nagy lépcsőket. Valamit ki kell találni majd...

Közben az építész elkészítette a következő tervet. A módosítások nem számottevőek: néhány ablak került a tervrajzra (a kamrába és az első, magányos wc-re), kitaláltuk, hogy a gépészet a pincében lesz, tehát a háztartási helyiséget nyugodtan vehetjük kisebbre, ezáltal megnő a szülői fürdőszoba és befér még egy zuhanyfülke is és a gardrób is nagyobb lesz így.

Stílusra is kért képeket, hogy látványtervet tudjon készíteni a ház külsejéről, mert a tetősíkok is függenek a stílustól. Tetszenek a kőburkolatok, váltva a sima festéssel, ezeket a képeket küldtem neki:



vasárnap, május 24, 2009

Csatorna

Ma újból a telek felé mentünk, hogy megnézzük, hogy áll a fű, kell-e vágni. (Bizony, a héten még egy este le kell majd vágni, mielőtt az esős idő jön a hétvégén.)

Amint megálltunk a telek mellett, már kívülről jól látszott, hogy túrtak-fúrtak már megint a telken belül. :O A gázcsonk mellett ott van egy narancssárga műanyag cső, teteje lefedve, kb. 20 centire kiáll a földből. Hitetlenkedve néztük, ráírva nem volt semmi, gondoltuk, csak a csatorna lehet, amit már akkor ígértek, amikor még csak nézegettük a telket, 2 éve. De miért nem szóltak?
Szétnéztünk a szomszédos telkeken, házaknál is, mindenkinél volt. Az utca végén láttunk egy fiatal srácot az egyik háznál, megálltunk és leszólítottuk, hogy mi történt itt, mivel mi semmiféle értesítést nem kaptunk, hogy vezetik a csatornát, stb.
Felvilágosított, hogy igen, a csatorna bekötőcsövét fektették le mindenhová, a főcsatorna még nincs az utcában, de hamarosan meglesz, mert ha szeptemberig nem fejeződnek be a munkálatok, akkor a kivitelező elveszti az ISPA támogatást. A mi utcánkat már épp csak be tudták zsúfolni a programba, de így olcsóbb lesz a költség, olyan 82e Ft. Aki azt nem fizeti be határidőre, annak ráterhelik a házára/telkére. Csak néztem ki a fejemből...
Miért nem értesített erről senki? Az úgy volt, hogy az utcában egy nő intézte a tárgyalásokat és akinek volt postaládája vagy már ott lakik, azzal beszélt, akinek csak telke van ott, azzal nem. És ennyi. A kivitelező meg úgy gondolta, bejön a telekre és túr-fúr, ahol jónak látja és nem is értesítenek. Kekeckedtem megint, hogy miért nem tudták megnézni, hogy ki a telek jelenlegi tulajdonosa és esetleg értesíteni, hogy ekkor és ekkor fektetjük és egyébként is szíveskedjen befizetni 82e Ft-ot? Ha nem fizetem be a pénzt, mindjárt utána tudnak nézni, hogy kinek a telkére terheljék a hátralékot...


Jövő héten megyünk a Víziközmű Társulathoz megbeszélni, hogy akkor mikor és hogyan fizessünk és komolyan fogok otthagyni egy telefonszámot és egy címet, hogy legalább értesítsenek már legközelebb.

De legalább az már meglesz. Itt az idő, hogy a vizet is áthozassuk a telekre a túloldalon folyó főcsőből, mert ha a csatornázás után véletlenül leaszfaltozzák az utat, hát nehéz lesz az út alatt fúrni. Megcsináltatjuk, amíg földutat kell csak ásatni.

A következő 2 hónapra tehát megvan az eddigi pénzbeli tartaléknak a helye.

vasárnap, április 19, 2009

Újra itt

Jó régen történt az utolsó bejegyzés, de mindenki tudja, milyen problémák merültek fel időközben. :))

Most már kár lenne kapkodni, sajnos, ami összejöhetett, hogy halogassuk a házépítést, az össze is jött, hiszen még az sem volt biztos, hogy itt maradunk. Most a gazdasági válság és azzal összefüggésben a szocpol -remélem időleges- felfüggesztése, stb. Már tényleg kezdjük megszokni, hogy ha nehézséggel kell valamit megcsinálni, akkor nekünk odapakolnak még egy lapáttal... Buktuk a 3 gyerekre járó szocpolt, építkezés biztosan nem lesz egy darabig.