kedd, május 25, 2010

Fűvágás

Még az idén sem ússzuk meg... ;))
Két hete a talajmechanikussal kinn voltam, hogy megmutassam hová is kell menni fúrni és igen: már akkor is vagy 40 cm fű volt. Aztán jött az özönvíz-szezon és nagyon akartam, hogy vágjuk le mihamarabb azt a füvet.
Tegnap este ki is mentünk fél 5-kor... haza is jöttünk este 8-kor és több, mint a felével végeztünk csak. :( Hatalmas fű nőtt, majdnem akkora, mint a legelső vágásnál. Csak most valahogy sűrűbb...
Úgy tudtuk csak levágni, hogy én sarlóval "elővágtam" kb. 30 centisre a nagy füveket, a gyerekek elhordták az útból és N. jött a fűnyíróval. Ami már többszörösen megszolgálta a pénzét.
Bejött a telekre a jobbról második szomszédasszonyunk a kislányával. Kiderült, hogy a kislány szeptemberben lesz 6 éves, vagyis egyidős Lellével, de Lelle éppen nem akart vele játszani. :O Lesz tehát játszótársa, ha kiköltözünk majd. Valaha. Hahhaha...
Ma este is kimentünk, ugyanúgy fél 5-kor és ugyancsak 8-kor jöttünk haza, noha már kevesebb, mint a fele volt hátra... Na de az milyen füves rész volt! A gyerekek nem látták benne a két meggyfát! :))) Pedig nagyon keresték! ;)) A hátsó rész mindig is problémásabb volt, erős bozót nőtt rajta, olyan voltam a sarlóval, mint egy dzsungelharcos. A fűnyíró most először zabálta a benzint, 3x annyi elment, mint máskor egy fűnyírásnál, de sokkal többször kellett áttolni 1-1 fűcsomón, hogy normálisan levágja.
Közben én szétterítettem egy földkupacot, ami még a vízóra-akna kiásásakor keletkezett, csak beleköltöztek a termeszek, nőtt rajta a fű és nem lehetett rámenni fűnyíróval. Holnap nem tudom: fel tudom-e emelni a karomat. :O Van egy másik kupac is, amit kerülgetni kell, de az a betonozás miatt kavicsos, sajnos az ott fog maradni az alapozásig, addig sarlózzuk majd róla a füvet.

Rendesen elfáradtunk, a gyerekek nyikk nélkül elaludtak. Tegnap is lefáradtak, ma Vilit ébreszteni kellett 7-kor, Nándi fél 8-kor, Lelle 8-kor ébredt. Ma viszont nem volt ovi és nem dolgoztam, de holnap mindannyiunknak menni kell...

szerda, május 19, 2010

Talajmechanikai eredmény

Ma csak 9x hívott a talajmechanikus, hogy készen van a fúrási eredményekkel. Egyiket sem fogadtam, mert a telefonom be sem volt kapcsolva. :O Végül vonalason hívott és azt felvettem. El is hozta az eredményeket. Az érdekelt a legjobban, hogy még a nagy esőzések előtt készültek-e a fúrások vagy már utána. Kiderült, hogy még előtte, de már javában benne az esős szakaszban. Csak a "java" még utána jött.
A lényeg: a jelenlegi talajvízállás a pince sarkánál 2,55 m, a ház átellenbeli sarkán (ott nem lesz pince) 2,33m. Legmagasabb várható vízszint: 1,75m. A talaj rétegei 5m-ig (eddig fúrtak le) homokból állnak. Kisebb-nagyobb szemcsés iszaprétegek.
A mechanikus szerint ez errefelé elég jó vízmélységnek számít. A település másik részén 30m-en van ugyan a talajvíz, de ott már laktak a török időkben is és a gabonaraktáraikat a földbe vájták az ellenség elől, így az alatt a rész alatt barlangrendszer van. Ott azért nem építenek pincét, mert ki tudja, hol mossa alá az eső és omlik be az egész.

Ami lényegi dolog számunkra:
--90%-ban sejtettük, hogy talajvíznyomás ellen szigetelni kell majd a pincét, ez most 100% lett
--a pince ásásakor, ha az nyár végén vagy ősszel történik, nem kell szivattyúzni a vizet a gödörből,(mert nem lesz víz olyan magasan) ez nem drágítja a kivitelezést. Mivel ekkor terveztük úgy is, ez jó hír.
--remélem nem állunk át monszunos éghajlatra, vagyis ez a mostani esős időszak egy extra. Így nem fog állandóan "vízben állni" (vagyis nem lesz állandóan kitéve a víznyomásnak) a pince, azért ez sem mindegy.

Szántunk egy keretet a pincére, majd meglátjuk a kivitelezők ilyen feltételek mellett és a statikus által kiszámolt rétegrendnek megfelelően mennyire árazzák be ezt a fázist.

csütörtök, május 13, 2010

Hiánypótlás

Kiküldték ugye, hogy az engedélyezési tervhez be kell nyújtanunk az -idézem:
"megfelelő tervezői jogosultságú tervező által elkészített tartószerkezeti műszaki leírást négy példányban."
Előző bejegyzésemben írtam, hogy szóltunk a statikusnak, hogy mégis rögtön szükség van a számításokra. Ezt el is készítette szerda estére, ígérte, hogy kihozza és akkor csütörtökön beadhatom. Szerda este akkora eső volt itt, hogy az utcán a csatorna nem tudta levezetni, az úton hömpölygött a folyam, az autók vízfelhőt húztak maguk után és este 9-kori sötétség volt. A vihar után kb. este fél 8-kor jött a statikus a számításokkal. Igen ám, de mi nem mondtuk neki, hogy 4 példányban kell, ezért csak 3-mal hozott, egyet beadni, egy marad nekünk, egy pedig hátha kell kivitelezőnek vagy ilyesmi. Mondtuk, hogy tőlünk 4 példányban kérték beadni, erre nézett nagyokat, hogy ő 10 éve ad be ilyeneket engedélyhez és sosem kértek 1 példánynál többet. Mondtam, majd csütörtökön megkérdem az Ügyintézőt.
Ma volt egy lyukas órám délelőtt, ezért elszaladtam a városházára, beadni ezeket. "Természetesen" ügyfélfogadás csütörtökön csak délután 1-től van. :S Mindegy, gondoltam, felhívom akkor telefonon az ügyintézőt, hogy mi legyen. Fel is vette kb. 5 perc kicsöngés után. Bemutatkoztam, mondtam, hogy hiánypótlásra szólítottak fel és én meg hoztam, de szeretnék vele is beszélni, de ügyfélfogadás meg délután lesz. (Nyomultam egy kicsit...) Mondta, hogy adjam le a 24-es ablaknál. Én meg rákérdeztem, hogy 4 példányban? Merthogy ez jött ki, a statikus meg az mondta, hogy soha nem kellett több 1 példánynál. Kis gondolkodás után az Ügyintéző azt kérdezte, hogy mit is írt abban a levélben? :OOOOO Beolvastam neki a fenti dőlt betűs sorokat, erre azt mondta, hogy oké, akkor elég lesz 1 példányban is. :OOOOOO (Érdekes ez az eljárás...)
Na, mindegy, lényeg, hogy leadtam és innentől kezdve remélem semmi baja nem lesz az engedéllyel.

csütörtök, május 06, 2010

Statikus

Ma végül döntöttünk a statikus mellett is, mint ahogy a talajmechanikusról is.
A talajmechanikus 2 fúrást ígért, esetleg egy harmadikat megcsinál biztonságból, ha úgy látja, azt nem kell pluszban fizetnünk.
Még egy előny talán: mindhárom szereplő ismeri egymást, dolgoztak már együtt. (Talajmechanikus, építész, statikus) Talán így azt is tudják, hogy mire van szüksége a másiknak.

Közben tegnap megérkezett az önkormányzattól a levél: kell statikusi számítás az engedélyezési tervhez. Így amikor elvállalta a kivitelezési terveket, akkor már a nyakába is zúdítottam, hogy de egy engedélyezési számításra már szükség is lenne... Nagyon rugalmas volt, mert előtte jövő péntekre ígérte az engedélyezési számítást, de mikor megtudta, hogy a hiánykérő papír már meg is érkezett, akkor módosította jövő hét elejére. Legyen ez a munkája "belépője"!

kedd, május 04, 2010

Talajmechanikus

Ma döntöttünk az egyik talajmechanikus mellett, akivel ki is mentünk megnézni a telket.
Jajjjj, az a fű... hétvégén mindenképpen ki kell menni levágni, mert nem fogunk belőle kilátszódni, csakúgy, mint az első vágáskor.
Az eredményeket és a paksamétát 18-20-a körülre ígérte.
Pénteken tudom felhívni Zsuzsit az önkormányzatnál, hogy megnézze kihez is került az engedélyezési ügyünk, mert csütörtökön vizsgázik, addig odahaza van és tanul. Jó lenne tudni, kell-e statikai számítás az enegdélyezéshez, mert akkor lehetne szólni a statikusnak is, hogy már a kiviteli terveket készítse. És majd csak utána adhatom ki kivitelezőknek az egész házat, hogy adjanak rá árajálatot. Világos: amíg pl. nem tudom, hogy a pincében mennyi mindent kell csinálni, addig nem tudnak adni egy (másokkal is) összehasonlítható árajánlatot.