péntek, június 14, 2013

Keretes fajanszok

Máris itt van a Berendezések témakör következő bejegyzése, mivel fajanszokról is döntenünk kell, vagyis a keretükről.
Történt egy kis kommunikációs zavar a gépészek és köztünk.
Mi úgy terveztük az egészet, hogy megtörténnek a víz felállások, jön a padlószigetelés és az aljzatbeton. Majd ezek után jönnek a fali wc-k keretei, az aljzatbetonra állítva. Vagyis még van időnk átgondolni, hogy milyen falikeretet válasszunk.
Na, a gépészek úgy gondolták, hogy már mindent bevésnek MOST a falba is, és a kereteket is bebetonozzák, vagyis kellenek a keretek. Nem csak kiválasztva a típusát, hanem meg is vásárolva.


Ez nekünk azért döbbenet, mert ahol eddig jártunk a Kivitelezőnk által épülőfélben levő házakban (legyen az passzívház vagy csak alacsony energiás -kb. 8 házát láttuk belülről is- soha, sehol nem volt az aljzatbeton "korában" már betéve a wc-keret. Ergo: mindenhol az aljzatbetonra állították. Később.
Nekünk meg már most kellene döntenünk, sőt meg is vennünk. Ez már megint kapkodásra ad okot, nem így terveztük, a tartály típusát pedig nem akarom a gépészre bízni, mert a tartály behatárolja a választható nyomógombokat, amiket pedig én szeretnék kiválasztani, mert az látható része a tartálynak. Vagyis ez lesz a tipikusan (nyomó)"gombhoz a kabátot" eset.

Csütörtökön gyorsan elküldtem három szerelvénybolthoz az árajánlatkérőmet. Fürdőszoba szalonok kilőve, jártam egy-kettőben, leginkább azért, hogy "élőben" lássam az adott berendezési tárgyat.
Az ajánlatkérő tartalmazta a zuhanyfolyókákat, a wc-ket, a bidéket, ezekhez tartozó kereteket és nyomógombokat, fürdőkádakat, mosdókat, csaptelepeket. A Degéphez, az országos hálózattal rendelkező Szatmárihoz és a Cserkotrade-hez. Ezek közül egyedül a Degép küldött vissza árajánlatot máig, bár egy csomó mindent kihagyott, mert nem forgalmaznak, így is 800 000 Ft körüli az ajánlat. :O (És vannak benne elég jók, a zuhanyfolyóka biztosan tőlük jön. A Geberitet viszont nagyon magasan árazta, úgyhogy az vagy nem onnan lesz, vagy nem Geberit lesz.)
A többi gépészeti boltnak ez a tétel bagatell, nem éri meg árajánlatot készíteni rá, még válaszolni sem, hogy türelmét kérjük, hamarosan válaszolunk. Mondjuk a Szatmári nem foglalkozott velem akkor sem, amikor személyesen bementem, pedig csak 3-an voltunk az üzlettérben. Email címet alig akartak adni, amire elküldhettem az összesített listát. :S

Keretben egyébként három típus jöhet szóba: Grohe, LIV, Geberit. A LIV jobb áron van máshol, de olyan árukapcsolt nyomógombot adnak hozzá, ami nem tetszik. :(


Nyomólap választék: Geberit nyomólapok; Grohe nyomólapok; LIV nyomólapok. Ezek között is van kis vízmennyiség/nagy vízmennyiség (2 gombos) vagy Start/Stop (1 gombos) változat.

Nekem ez a Grohe nyomógomb tetszik: (Igen, van ilyen a Geberitnél is, négyszeres áron. :S)


Ugyanakkor a kerethez sokszor társítják a fajanszot is, legtöbbször az Alföldit. Még ezt is átgondoljuk. Ami biztos, az az, hogy a wc laposöblítésű lesz és nem mélyöblítésű. Itt a különbség, nem részletezném mi merre távozik. :)

2 megjegyzés:

Manyesz írta...

GROHE nem kérdés :)))

Szunyo írta...

Értékelem ezt a rábeszélő képességet! :DDD