szombat, július 06, 2013

Nyomólapok és az internet

Vidéki városiként a vásárlási lehetőségeink rosszabbak, mint Budapesten. Ilyenkor jön jól az internet, pláne jól jön egy Budapesten élő testvér. :) Most, hogy az útdíj jelentősen drágítja a szállítási díjakat, különösen.

A Radaway zuhanyfolyókát is az interneten néztem ki, a bolt, -amin keresztül megrendeltem- még soha, egyetlen darabot sem adott el belőle, én voltam az első, pedig az adatbázisukban benne volt a termék. Kecskemétről érkezett a két darab.

A Paralell üvegtéglát, ami harmonizálna a bejárati ajtó üvegével, szintén nem lehet errefelé kapni. Vagy Győrből rendelem meg, vagy Bp-ről. Ezt először látni szerettem volna, mert ami csíkos üvegtéglát a nagy barkácsáruházakban is láttam, az az egyik oldalán függőlegesen, a másikon vízszintesen volt csíkos és így összességében kockásnak látszott. Mint ez itt: (Megjegyzem a parallel szó párhuzamos-t jelent és semmiképpen sem egymáshoz 90 fokban elforgatott csíkokat, de a matematikát mindenki nagyon gyorsan szereti elfelejteni. :()


Egy érdeklődő email után elküldtem a tesómat a boltba, hogy fizikailag is nézze meg, milyen az üvegtégla két oldala, mielőtt megrendelem. Elmondása szerint nagyon rendesek voltak, tárolják is nekem, amíg nem jutunk fel Bp-re, úgyhogy hétfőn meg is rendelem, mert végre ez mindkét oldalán ugyanabban az irányban csíkos. :)

Aztán itt voltak a wc keretekhez a nyomólapok. Ezt sem forgalmazzák a városban, de tudtak volna nekem hozni 14e Ft/db áron. Neten akcióban már 8100 Ft-ért is van. A húgom ezért is ellátogatott és ezt meg is vette Bp-en, úgyhogy még se wc, se wc-keret, de még fürdőszoba sincs, nyomólapunk viszont már van! :DD


Természetesen, ha majd lesz konyhánk, a első lasagne a tesómnak készül!

Nincsenek megjegyzések: