csütörtök, augusztus 15, 2013

Glettelés

A héten a fő munka a glettelés. A múlt hétről a burkoló és az ablakosok adtak "házi feladatot" a kőművesnek:
  • a dilatációs hézagoknál is púpos volt a beton, tehát csiszoltassuk le
  • a kamraajtót, ami egy kicsit bonyolult geometriájú igazíttassuk ki (véssék le a két oldalát szögben :O)
Tegnap és ma leflexelték a szükséges helyeket, két gyémántkorongot rááldozva. (Megint csak azt tudom mondani, hogy ha eredetileg normálisan megcsinálták volna, nem kellett volna most a macera.)


A festők glettelték a plafont és a falakat, a festők vezetője gipszkartonozott.



Ma sikerült a garázst is kiglettelni. Egy réteben minden készen van. Egyszerűen fantasztikus az esti napfényben fürdő garázs, megerősít, hogy jó ötlet volt az üvegtégla:



Volt egy kis félreértés a festők és közöttem, hogy a kötődobozokkal mi történjen, de aztán tisztáztuk: kértem, hogy néhány repedésgyanús helyet erősítsenek meg üvegszálas fátyolszövettel (=bandázs szalag), illetve a kötődobozokat is azzal fedjék le és gletteljék át:


Felül a kötődobozok eltűntek:


Mindeközben én már purhabozni is megtanultam. A kőművsek meglehetősen szabadon értelmezték az ablak fölötti ytongok illesztését, azt kellett teljesen körbehabozni. Vettünk egy fémházas nyomópisztolyt és egy bő fél nap alatt készen lettem az ablakok purhabozásával.

A másik, amivel foglalkozom az, hogy a szigeteléseket szabdalom az ablakok fölé, a majdani redőny mögé. 12 cm grafitost kell vágni. Vettünk hozzá kisfogú fűrészt, de nem vált be, ezért maradt az egyszerű fűrészlap. (Van gyakorlatom: 4 év kollégiumi lét alatt legalább egyszer minden évben otthon hagytam a koliszekrény kulcsát. Ekkor egy fűrészlapot lehetett kérni a tanáriból, aztán fűrészelni... Aki próbált már fűrészelni lappal sárgaréz lakatot, az tudja miről beszélek. ;))

Szóval létrára fel, mérés, létráról le, fűrészelés, létrára fel, felesleges purhab eltávolítása, szigetelés behelyezése. Létráról le és létra áthelyezése ... és így tovább...

Mára sikerült kiszabni azokat a részeket, amik kellenek ahhoz, hogy hétfőn a vakolósok az ablakkávákat körbe tudják vakolni. Holnap jön a ragasztás, majd estére a rések purhabozása.


Fűrészlap a szigetelésben, valamint védőkesztyű:


Ilyen lesz majd mind:

 

Nincsenek megjegyzések: