csütörtök, augusztus 29, 2013

Padlószint kész :)

Minden helyiségben elkészült a padlóburkolat. A fali is majdnem mindenhol, egyedül a konyhabútor közé tervezett kis csempe maradt ki még, de mivel a belső ajtók után vissza kell jönniük a burkolóknak, ez még/már nem létkérdés. Meg persze a mi fürdőnkben a strukturált lap helye, no meg a zuhanyfülkék.

A legtöbb helyen klasszul sikerült mind a lerakás, mint a fugázás, a végén a nagy sietség miatt akadt egy-két hely, ahol a két színű fuga átlóg a másik helyére, vagy az élvédők nem pontosan lettek betéve. :(
Viszont egyedül a burkolók voltak azok, akik akkor jöttek, amikor megígérték. Igaz, ami alapanyagot kértek, azt azonnal szállítottam is nekik.

Vendég wc fuga nélkül:


Közösségi terek kissé még koszosan, először fuga nélkül, majd fugázottan: (Ebből látszik, hogy a tili-toli lerakást választottuk.)




Teraszajtó végre falsíkon:


Szobák laminált padlója:


Csendélet világítással:


Végül a gyerekek fürdőszobája, ahová két különböző színű fugát választottam a vízszintes és függőleges csíkoknak, hogy jobban hangsúlyozzam a "hajópadló-hatást". Ha nem vállalták volna el, én akkor is megcsináltam volna, szerintem klasszul mutat. Nem? Elvállalták, megcsinálták, néhány helyen nem sikerült a két fugát pontosan "helyen tartani", de maradt még a fugákból...


3 megjegyzés:

mamaanya írta...

Nagyon jó lett a burkolat, a fürdőszoba kimondottan jól mutat a hangsúlyos vízszintes fugázással. A szobákba nem lesz szegőléc, vagy csak még nem került rá a sor? Illetve a "közösségi helységekben sem"?

Mackapufa írta...

Hű, nagyon szuper lett minden! Jé, a folyosó így délutáni napállásnál és ajtók nélküli szobákkal egyáltalán nem sötét :)
Ha jól látom nem a csoki fugát választottátok a közösségi terekbe, hanem a másikat, de klassz lett.
A vendég WC-ben magát a WC-t az a két kis falból kiálló vasdarab fogja tartani? Hűha...legyen pótWC-tek, szerintem :D

Szunyo írta...

mamaanya: De, lesz majd szegőléc. A szobákba is teszünk és a közösségi helyekre is. :)
Mackapufa: igen, végül mégsem a csoki maradt, nem akartam annyira kihangsúlyozni a lapváltásokat. A wc-t pedig nem csak a kis wc-ben tartja az a két kis cső, a fürdőkben is. Elvileg 400 kg-ot bírnak ezek a keretek. ;)