vasárnap, január 05, 2014

Mosdócsapok készen

Ebben a posztban merengtem a fürdőszobaszekrényeinkről, amikről azt hittem, nem fognak elkészülni. Ehhez képest a 95%-a karácsony előtt készen lett, a maradék fiókok két ünnep között. Karácsony előtt voltak a gáz-, vízszerelők, akik a szellőzőberendezést csinálták a padláson még 19-én is.
Megmutattuk a szekrényeket, hogy ezekre kellene rátenni a mosdót és beszerelni a csapokat. Ekkor jött a meglepetés: az egyik szerelő kijelentette, hogy szedessem le a szekrények hátoldalát, mert másképp nem fogja tudni bekötni. Mondtam (és a jelen levő asztalos is mondta), hogy nem fogja leszedni, mert az is merevíti a szekrényt, legfeljebb kivágja egy akkora helyen, hogy tudják szerelni. Erre a kb. 60 éves szerelő megsértődött (!!!) hogy ő 30 éve szerel vizet, mindig így csinálják, ne én mondjam meg neki, hogy csinálja!
Váltottunk néhány szó-csörtét:
Ad 1. Az orvos sem vág fel mindenkit bokától-tokáig, hiába lenne kényelmesebb úgy műteni valakit! Meg tudják oldani az esetek nagy részében minimális vágással.

Ad 2. Nekem a SZAKember az, aki váratlan helyzetekben, szokatlan elrendezések esetén is tud jó megoldást ajánlani. A gázpedált a hülye is tudja nyomni -szokták mondani- csak megállni is tudni kell. Sorolhatnám a példákat.

Ad 3. Az eddigi munkájuk során többször elmondták, hogy nekik haladniuk kell a korral (szemben a lenézett festőkkel), mert mindig újabb és újabb kazánok, szerelvények, stb. jönnek ki. Akkor ez a csapbekötés tényleg akkora probléma?

Így aztán, amikor sértődötten kivonult a fürdőszobából, hogy márpedig ő nem csinálja meg, úgy gondoltam, nem vitatkozom, nem könyörgök, hívok mást. A régebbi lakásunkon emeletszomszédunk volt egy velünk egykorú vízszerelő srác, aki kijött, hozott anyagot és karácsony előtt beszerelte az összes (5) csapunkat. Mivel az asztalos is éppen itt volt, együtt megbeszélték hogy, s mint kell kivágni a szekrényeket és az Asztalos is elvitte a srác elérhetőségét. Őt ajánljuk itt oldalt.

A szekrények pedig ilyenek lettek:

 





Két hibája van: az egyik, hogy baromi sokat kellett várni rájuk, a másik, hogy a terven 10 cm-es rés van alul. Mivel az egyik terven elszámoltam magamat, ezért az Asztalos telefonhívás nélkül önkényesen módosította az alsó részt 8 cm-re. Mindegyik szekrénynél. Így a 9,5 cm-es ajándék robotporszívó nem fér be alájuk. :( De legalább minden alkalommal emlegetem majd, ha be kell másznom a szekrények alá. ;)

Nincsenek megjegyzések: