hétfő, augusztus 20, 2012

Morzsák

Addig is, amíg köt a beton, néhány kis érdekesség.

1. Kivitelező megígérte, hogy küld két embert, akik segítenek felcipelni a homokot a födémre, betömendő a kizárásokat. Megemlítettem, hogy akkor ugyan már össze is pakolhatnának a telken, mert eléggé szabadjára engedték magukat az utóbbi időben. :S
Kivittünk fekete szemeteszsákokat is, hogy legyen mibe gyűjteni, N. találkozott is a két emberrel. Néhány vödör homok feladogatása után azonban a két ember úgy eltűnt a telekről, hogy nemhogy a szemetet nem szedték össze, de N-nak sem köszöntek, hogy viszlát. (Nyilván akkor N. szólt volna, hogy a szemét még nincs összeszedve. Máig sincs, én sem fogom összeszedni...) Már a gyerekek is kijárnak, szoktuk is nekik elrettentő példaként mutatni, hogy milyen emberek is vannak. A kép még a kulturáltabb részről készült:


2. A gyerekek is nagyon élvezik az építkezést, az elején is és most is minden fázist lelkesen kommentálnak. Nándi szakértően magyarázta az óvónéninek még a tavasszal, hogy a "zsétét" (=zst=zsalutégla) rakták éppen le, Lelle pedig a múltkor ezt rajzolta:



3. Tanévkezdés felé egy kis matematikai érdekesség: 1m3 beton tömege: kb. 2,2 t. Nekünk 50 m3 van fenn a födémen, az 2,2*50=110 t.
Benne van 4,5 t vas, az annyi mint 114,5 t.
Rajta volt átlagosan 3 cm víz a 250 m2-en, az annyi, mint 0,03*250=7,5 m3 víz, aminek a tömege -1 dm3=1 liter=1 kg, ezért 1m3=1000 dm3=1000 kg=1 t.
Visszatérve tehát a 7,5 m3 víz tömege: 7,5 t. Vagyis csak a födém: 122 t anyag! (Már ha jól számoltam, mert a mértékegységek... :P)

szerda, augusztus 15, 2012

Medence a háztetőn

Éjjel sem esett, úgyhogy N. reggel fél 6-kor felkelt és kiment locsolni. Úgy döntöttünk, hogy az árasztásos módszert választjuk inkább, mint a 2 óránkénti kijárkálást, azért 10 km oda és 10 km vissza autóval, benzin árban sem kevés. Ha pedig biciklivel megy ki, mire hazaér, fordulhat is vissza.



kedd, augusztus 14, 2012

Építési napló

Betonfödém öntése
Jelen: 8 zsalus + 2 kőműves

Kész a betonfödém

Ma már nagyon rákészültünk a betonöntésre.
Egész délelőtt az időjárási előrejelzéseket figyeltük, ami pont felénk mutatott egy kis esőt.


Három után pár perccel megérkezett a pumix (pumpa és kisebb méretű keverőtartály egy kocsin). Legelőször az aknát öntötték ki, majd következett a födém.


 


hétfő, augusztus 13, 2012

Szerintetek...

... sikerült megönteni a betonfödémet ma?
Naná, hogy nem! :(
Tegnap, vasárnap 10 órakor kinn volt a gépész, megnézte a kizárásokat, mindent rendben talált, tőle mehet a betonozás. 11-re jött a villanyszerelő, mert néhány dolog nem oda lett bekötve, ahová mi mondtuk, egy órás kötözés után minden doboz a helyén volt.
Ma reggel kiment (nélkülünk) a műszaki ellenőrünk. Néhány észrevétele volt, ahol purhabozni kellett néhány lyukat, de egyébként ő is rendben talált mindent. Ma 11-kor kinn járt a statikus is, ő is felmászott a létrán, szétnézett és ő is áldását adta az öntésre. Minden készen állt, mindenki látta.
Ma délután 2-re összegyűlt 8 zsalus szakember, 2 kőműves, mi ketten és hogy hasznosan üssük el az időt (a betont 3-ra kérték) a kiásott kútaknát bevasalták és bezsaluzták. Az idő gyönyörű volt betonozás szempontjából: borús, de nem esős nap, sehol semmi kánikula.



szombat, augusztus 11, 2012

Kész a zsaluzás is

Ma elkészült végre a zsaluzat. Kár is lenne most azon rágódni, hogy mennyi ideig tartott, aki követte, tudja...
Persze adódik még egy-két lyuk itt-ott, azokat majd hétfőn betömik. Elkészítették a kirekesztéseket is, igen, a zsalusok és megérkeztek a villanyszerelők is.

Volt, ahol nagyon szépen megoldották:


Volt, ahol kevésbé:


Építési napló

Kirekesztések készítése, zsaluzás, szigetelések berakása, dűbelezése, villamossági áttörések, csövezések elkészítése.
Jelen: 2 villanyszerelő + 5 zsalus + 2 kőműves

péntek, augusztus 10, 2012

Megállapodások

Augusztus 10. péntek
Állapot: a zsaluzás még mindig nincs kész...
-- kivitelező:
  • kőművesek holnap jönnek, hogy a hiányzó Ytongokat és a szigetelést feltegyék
-- zsalusok:
  • Jöttek csinálták, nem lettek kész. Holnap jönnek újra
--villanyszerelő:
  • mára ígérte, hogy jön, persze nem jött, holnap fog jönni és ha kell, vasárnap is dolgoznak

Építési napló

Födém zsaluzása, kizárások elkészítése
Jelen: 4 fő

csütörtök, augusztus 09, 2012

Vasalás kész

Köszönhetően annak, hogy a vasalást végzők szavatartó emberek, a vasalás ma befejeződött.
A zsaluzás nem teljesen és még a kőműveseknek is van munkájuk: egy-két Ytong feltétele és a szigetelés körbe a koszorún. Arról, hogy a betonban szükséges kisebb lyukaknak a kizárást ki csinálja meg, arról még megy az oda-vissza vita. A zsalusok vagy a gépészek feladata. Én és a gépész úgy gondoljuk, a zsalusoké, nyilván ők nem ezt gondolják...
Tegnap még így nézett ki a terasz felől a zsaluzás:


Ma már ilyen volt:


Építési napló

Zsaluzás folytatása, vasszerelés.
Jelen: 5 zsalus + 8 vasszerelő

szerda, augusztus 08, 2012

Építési napló

Födém zsaluzása, körben szigetelés felrakása a koszorúra.
Jelen: 5 zsalus + 2 kőműves

kedd, augusztus 07, 2012

Építési napló

4 db Ytong tégla felrakása
Jelen: 1 kőműves

Megállapodások

Augusztus 7. kedd este:
Állapot: 3 Ytong feltéve, zsaluzásban semmi előrehaladás
--kivitelező: 
  • a kőművesek jöttek és feltették a kért Ytongokat
--zsalusok: 
  • nem jöttek délben, de még délután sem. Este találkoztunk a telken megbeszélésre. Újabb megállapodás hogy holnap estére készre megcsinálják a zsaluzást.

hétfő, augusztus 06, 2012

Kalitka

Kicsit olyan érzésem volt, kalitkát építünk, amikor ma kimentünk a telekre és megláttuk, hogy mire jutottak szombaton a vasszerelők. Elsőre nem találtuk meg a létrát, N. fel tudott menni úgyis, de amikor megtaláltuk, akkor Viit is felengedtük.

Utca felé:


Kert felé:


Bábel tornya

Szerintem mindenki sejti, miről szeretnék írni.
Egy építkezés rengeteg ember összehangolt munkájának eredménye. Ha nem értik (vagy nem akarják) érteni egymást, csupa bosszúság lesz, legfőképp az építtetőnek, aki fizeti a munkálatokat és ha emiatt nem akar fizetni, akkor meg a kivitelezőnek.
Amikor kivitelezőket kerestünk, nem hiába mondta egy-két osztálytárs-szülő vagy kolléga, hogy ezt vagy azt nem ajánlja, mert nagyon rossz tapasztalataik voltak a megkérdezettek 90%-ának.


Amikor építkezni kezdtünk, nem sok ismeretünk volt, hogy mibe vágunk bele, épp ezért jól jöttek a házépítős blogok, fórumok, ezért is döntöttem úgy, hogy megosztom én is másokkal, amit nekem segítettek ezek a leírások, hátha egyre több embernek lesz öröm az építkezés és kevesebb a bosszúság.

Megállapodás

Augusztus 6. hétfő délután:
Állapot: semmi, de semmi munka nem történt ma.
--kivitelező:
  • szabadságon egy hétig
  • Ytongot persze egyet sem tett fel 
  • felhívtuk a kőművest, aki azt mondta, hogy azért nem tette fel az Ytongot, mert a zsalusok úgysem tudtak jönni.
  • ígérte, hogy kedd délelőtt ő felteszi
--vasszerelők: 
  • ők kedden tudnának jönni, de mivel nincs kész a zsaluzás és nem tudnak felmenni, azért nem jönnek, legközelebb csütörtökön tudnak majd jönni.
--zsalusok:
  • ők ma egy másik építkezésen betont öntöttek, holnap -kedden- délelőtt zsaluzást szednek le és majd kedden délben jönnek át hozzánk
  • zsaluzás kész lesz szerda estére
  • betont öntik pénteken délután
  • különben sem volt fenn az Ytong, különben sem volt megbeszélve a gerenda megoldása
--gépész:
  • kedden este tud jönni megbeszélni néhány részletet
 --villanyszerelő:
  • nem tud rajzolni áramköröket, majd bevezeti a szobák közepére és néhány helyre az áramot és onnan majd a falakban mennek a vezetékek, de az ráér később...

szombat, augusztus 04, 2012

Megállapodások

Augusztus 4. szombat délelőtt:
Állapot: személyesen jelen a kivitelező, vasszerelő, zsalusok (csak 2 munkás volt jelen és telefonon a főnök)  
-- kivitelező:
  • visszajön szombaton délután és felteszi a hiányzó Ytongot a zsalusoknak (kb. 4-5 db)
  • szombaton délután a zsalusok többi munkása átjön a másik építkezésről és legkésőbb hétfőn mindent bezsaluznak, hogy a vasszerelők tudjanak dolgozni. (Ezt telefonon beszélte meg, én is ott voltam.)
--vasszerelők: 
  • megcsinálják a ház bal oldalát, ahol be van zsaluzva és kedden tudnak jönni a többit megcsinálni, ha a zsaluzás meglesz.
--zsalusok:
  •  kivitelező jelenlétemben megbeszélte telefonon, hogy szombaton délután és hétfőn minden fennmaradó zsaluzást megcsinálnak.
 --gépész: 
  • nem tudtunk vele beszélni
--villanyszerelő:
  • megtervezi, hogyan mennek majd az áramkörök

Nyílászárók-a döntés

Amikor az ablakokra kértem árajánlatot, 5 céget kérdeztem meg: (abc-rendben) Axis-Therm, Borovi Kft., Laboncz-fa, Pannontherm, Rába-ablak. Ugyanazokkal az elvárásokkal, 3 rétegű, low-E fóliás fa ablakokra, bejárati és teraszajtókra és belső ajtókra kértem árajánlatot szereléssel, szállítással, belső fa ablakpárkánnyal.

Mindanyian visszajeleztek egy héten belül. Ezek után összesítettem az árajánlatokat, amikbe belevettem különböző egyedi szempontokat is, úgymint kedvezmények, rugalmasság, (pl. a bejárati ajtóknál egyedi elképzeléseket vállalnak-e, vagy hogy mennyi előleget kell adni, vagy el tudtam-e érni a cégvezetőt, mert volt, ahol nem tudtam a kér(d)ésemet eljuttatni Hozzá annak ellenére sem, hogy elmentem az irodájukba -biztosan nem adták át neki) és pl. elkészítési határidő.

(A kép illlusztráció, nem a választásunk eredménye :))


Építési napló

Vashajlítás, vasszerelés
Jelen: 6 fő
Födém zsaluzása
Jelen: 2 fő

péntek, augusztus 03, 2012

Megállapodások

Augusztus 3. péntek:
Állapot: senki nem volt kinn és nem csinált semmit.

csütörtök, augusztus 02, 2012

Megállapodások

Augusztus 2. csütörtök délelőtt:

 Telefonon:
--kivitelező:
  •  telefonon megbeszélte a zsalusokkal és a vasszerelőkkel, hogy délután a zsalusok folytatják a zsaluzást, mert ő megbeszélte a gerenda-megoldást az építésszel
  • pénteken jönnek a vasszerelők is
  • szombaton estére a vasszerelés 90%-ban kész lesz
Állapot csütörtök este: nem voltak a zsalusok

16 tonna...

na, ha annyi nem is, de 4,5 tonna mindenképpen és ez vasban sem kevés.
Ez a vas elég sokat utazott, kb. 200 km-t, de ha az ember unokaöccse ilyen helyen dolgozik, akkor már csak kér egy árajánlatot. Sajnos a kivitelező csak 1 embert küldött a lepakoláshoz, szerencsére volt daru.




szerda, augusztus 01, 2012

Építési napló

Terasz-oszlop betonozása
Jelen: 2 fő