vasárnap, szeptember 29, 2013

Szigetelés részletei

Szigetelés/gázszerelés közben sok apróság adódott, ami mégis sok ügyintézést, időt igényelt.

Az első, hogy a kültéri lámpatesteket, konnektorokat hogyan erősítsék fel a hőszigetelt falra. Egyik megoldás, ami költségkímélőbb, hogy műanyag dűbellel egyszerűen rögzítik, állítólag tartós és elbírja a fém (=festett alumínium) kültéri lámpák súlyát, de volt fórum, ahol tapasztalatból nem lelkesedtek a megoldásért. A külső kapcsolók és konnektorok süllyesztett dobozát pedig egyszerűen kivésik a hőszigetelésből.
A másik, pénzben drágább, de talán szilárdságban jobb, hogy úgynevezett MDZ és KEZ dobozokat fúrnak fel még a téglafalra és aztán ezt körbeszigetelik. Maga a vezeték pedig egy hőszigetelt hengeren jön ki a falsíkra, a lámpa pedig egy lyukacsos műanyag lemezre lesz erősítve.

Anyagiak ide vagy oda, a másodikat preferáltam. Persze körbenézve a neten, legalább 3 helyen érdeklődve, forgalmazók után kutatva. A Villanyszerelőnk azt mondta, szerinte húzós ezeknek az ára, mondtam, hogy nézzen utána, én is utána nézek. Mire utána nézett és mondta, hogy tényleg nem is vészes, meg is vették már, akkorra én is lealkudtam a neten az egyik helyi kereskedőnél, akik ráadásul másnapra vállalták is a szállítást. Így tehát dupla adag KEZ és MDZ lett, de majd eladom valamelyik netes oldalon a felesleget. Itt még nincs a közepébe húzva a vezeték:


szombat, szeptember 28, 2013

Építési napló

Hőszigetelés.
Jelen: 3 fő

péntek, szeptember 27, 2013

Építési napló

Hőszigetelés, villanyszerelés.
Jelen: 4 fő hőszigetelő, 2 fő villanyszerelő

csütörtök, szeptember 26, 2013

Gázengedély

Tegnap voltak a kéményesek átvenni a gázkéményt. Mi hátul ragasztottuk a vízszigetelést. Mire megtaláltak minket, állítólag már a padláson is jártak, hogy ellenőrizzék a kéményt. :S Mindenesetre elvitték a kiszabott pénzt és még jönnek egyszer, mielőtt a használatbavételi engedély kérelmet beadnánk.



Építési napló

Hőszigetelés.
Jelen: 1 fő

szerda, szeptember 25, 2013

Építési napló

Hőszigetelés folytatása. 
Jelen: 3 fő

kedd, szeptember 24, 2013

Építési napló

Hőszigetelés.
Jelen: 3 fő hőszigetelő

hétfő, szeptember 23, 2013

Építési napló

Külső hőszigetelés. Tetőkibúvó beszerelése. Külső villanyszerelvények kiemelése a hőszigetelés szintjére.
Jelen: 3 fő hőszigetelő, 2 fő bádogos, 1 fő villanyszerelő

vasárnap, szeptember 22, 2013

Virágok költözése

Ma átköltöztettük a virágok egy részét. A problémásabb nagyokat.

Ezek a növények egész nyáron kinn voltak a kertben, itt az albérletben. Úgy gondoltuk, jobb helyük lesz őszre/télire kinn a házban, mint az albérletben, mert itt olyan sötét van, hogy az elmúlt télen is nagyon csúnyán megnyúltak (/lehulltak a leveleik) a fényhiány következtében. Reméljük hamarosan költözünk utánuk. :)

Itt látható, amint a 145 cm magas pozsgást fogják a fiúk:


szombat, szeptember 21, 2013

Ez gáz?

Bizonyos értelemben igen, bizonyosban még nem.
Gáz az, ahogyan szerelték a gázcsövet. Régebben a szerelők kifejtették nekem, hogy az építőipar legalja a festő. Mondták ezt azután, hogy a festők szétfúrták a beépített porszívócsövet.

Nézzétek meg, mit csináltak ugyanezek a gázszerelők a szigeteléssel:


csütörtök, szeptember 19, 2013

Éptési napló

Gázcső behúzása a csonktól a kazánig, gázóra doboz kialakítása, kazán és kémény felszerelése.
Jelen: 3 fő gázszerelő

péntek, szeptember 13, 2013

Beltéri ajtók

Az utolsó előtti nagy falat a belső ajtók stílusának és színének kiválasztása. (Az utolsó a konyhabútor lesz.)
Nehéz... Jó tanácsok vannak bőven a neten, de dönteni nekünk kell.
Mihez válasszuk a beltéri ajtó színét? Itt és itt van néhány megfontolásra érdemes gondolat.

Színben nem idegenkedem a fehértől sem, bár a tolóajtó a konyha és a nappali között érdekesen mutatna fehérből. Szerintem. :P


csütörtök, szeptember 12, 2013

Hőszigetelés+redőnyök

Ez a hét elég laza volt. Építésügyileg. (Mert máshogy éppen ellenkezőleg!) Még a múlt héten megcsinálták a garázs hőszigetelését, lábazatit és falit egyaránt, hogy a gázosok tudjanak jönni a héten. Mondanom sem kell, hogy a gázosok nem jöttek. Az utolsó sor szigetelést a Műszaki Ellenőr visszaszedette, hogy az eresz alatt elhelyezzünk még egy szellőztető szalagot. Beszerzése folyamatban.



Építési napló

Redőnyök felszerelése. Belső ablakpárkányok elhelyezése.
Jelen: 2 fő redőnyös, 2 fő ablakos.

csütörtök, szeptember 05, 2013

Építési napló

Garázs lábazatának hőszigetelése, belső kisebb munkák elvégzése. (Vendég wc ablakának vakolása, henger hálózása, tapaszolása, kisebb hibajavítások.)
Jelen: 2 fő

szerda, szeptember 04, 2013

Építési napló

Garázs külső hőszigetelése.
Jelen: 3 fő