kedd, május 24, 2016

Még... táblák

Amikor egy fajta munkához előkerülnek az eszközök, akkor "futószalagon" készülnek a tárgyak.
Ez a két tábla is régen tervben volt, a bejárattal szembe terveztem, de hamarabb elkészült a karácsonyi tábla-verzió. (Amit úgy kellett felfúrni, hogy majd takarja ezek tartóinak fúrt lyukakat.)

Most, a stencilezés idején -kikapcsolódásképpen az informatika és fizika érettségik javítása között- végre sor került a megvalósításra.



Először a szokásos képszerkesztővel készült "látványterv". (Látványterv van már a kerítésünkről is és az udvarunk/járdánk elrendezéséről is, de azok elkészítése is később lesz. :)) Itt megszavaztattam a családot, hogy színes változat vagy fehér legyen? Egyértelműen a színes nyert.



Aztán a szokásos ragasztgatás és stencilezés, majd a visszacsiszolás. Természetesen a színek nem lettek annyira élénkek, mint a látványterven, de ez egyáltalán nem baj. :)

Nincsenek megjegyzések: