kedd, július 11, 2017

Fürdőszobák festése

A nyár egyik belső tennivalója a fürdőszobák rendbehozása. Eredetileg is színesnek szántam, de a "haladjunk, csak költözzünk be" üzemmódban maradt sima fehérre festett fal mindenhol.


Na, de MOST! :)
Már két éve megvettem a festékeket, szavatosságuk éppen jó még. Hét elején megvettem az eszközöket, amik még szükségesek (glett, vödör, másik henger a hosszúszálú helyett) és hétfőn nekiláttam.
Párhuzamosan dolgoztam a két fürdőszobán. Először levakartam spaklival azokat a részeket, amik két év alatt leváltak, majd legletteltem és vártam, hogy megszáradjon. Délután átcsiszoltam a glettelést és azt hittem, hogy lesz még időm lefesteni a mennyezetet, de nem úgy alakult a délután, úgyhogy -jobb híján- a fürdőszobafüggönyünket festettem és varrtam.
Kedden aztán nem volt menekvés: mennyezetfestéssel kezdtem. Teleszkópos nyél helyett maradt a jó kis lecsavarható partvisnyél. :) 160-as magasságommal néhány helyen kihívás volt a 272-n levő mennyezetet normálisan festeni, főleg a sarkokban, élekben, de megoldottam a két helyiségben 2,5 óra alatt. (Néha bele kellett tenni a létrát a kádba, de a mosdó fölött is akrobatikázni kellett. :O)
Úgy véltem, a mennyezetre elég lesz egy réteg, bár először szörnyen foltosnak tűnt, de ez az idő elteltével foltmentesre száradt, úgyhogy maradt az 1 réteg. :)
Jött a falak festése. A gyerekek fürdőszobájával kezdtem 1 órakor... Túl azon, hogy a mennyezet és a fal találkozásánál néha foltokat ejtettem a már lefestett plafonon, egész jól haladtam... Mígnem a felénél járhattam, amikor láttam, hogy itt bizony nem lesz elég az 1 liter megvásárolt (amúgy 17 nm-re elég) festék. Délután 4-kor így fejeztem be a festést (már kegyetlenül felhígítva a maradék festéket):


Kb. 1,5 nm felületre már nem jutott, és az utoljára festett felületek is erős kívánnivalót hagytak maguk után. Valamiért most nem bosszantottam fel magamat :), azzal nem segítek, ha a Tiszának megyek, elővettem Google barátunkat. A Héra Jégkék már nem kapható (egyetlen nagykereskedésben, 5 literes kiszerelésben, 5900 Ft-ért, 1500 Ft házhozszállítással esetleg), természetesen új termék van már azóta. Mese nincs: irány holnap a festékbolt, aztán keresünk ehhez legjobban közelítő színt. Majd lesz valamilyen!
És... és akkor 16.15-kor megtaláltam Őket: Színsziget. Mivel 17.00-ig tartanak nyitva és én tetőtől talpig festékes voltam, férj ment el a festékes dobozzal, hátha ki tudják keverni ezt a színű festéket, 2,5 liter mennyiségben! Mire lezuhanyoztam és hajat mostam, már jött is a telefon, hogy kész a festék, 2 perc alatt kikeverték! :O

Hazaérkezés után természetesen azonnal kipróbáltuk, hogy vajon bírja-e majd egymást a két rivális festékgyártó terméke, de egészen jól megférnek egymás mellett a falon és még a színük sem tér el egymástól. :) Ma már nem volt erőm újra nekikezdeni, holnap reggel befejezem, majd amíg szárad, elmegyek és veszek a másik fürdőszobába festéket, mert oda se lesz elég a két éve megvett 1 literes Habos kakaó. :P

Nincsenek megjegyzések: