szombat, szeptember 05, 2026

Gardrób II.

Készíts gardróbajtót! Ha benne vagy a flow-ban, akkor ne csak egy szekrényre való három darabot, hanem 23-at! Ha már előpakoltad a szerszámokat, mindenképpen kifizetődőbb lesz, de az eszközök beszerzése lehet, hogy nem lesz egyszerű.

kedd, december 30, 2025

Járda II.

Miután a garázs előtti feljáró csak messziről nézve sikerült olyanra, amilyenre szerettem volna, (pedig elvileg sokat látott, gyakorlott mesterek készítették,) ezért már akkor tudtam, hogy a járda elkészítését mi fogjuk megcsinálni, kerül, amibe kerül.

Kerek egy évnek kellett eltelnie, hogy belefogjunk, mert ennek az évnek az első fele brutálisan sűrű volt. Július végén egy félreeső részen "gyakoroltunk", kézi betonkeveréssel, ám -nehezített- lejtős kialakítással, mert lépcsőt sem szerettem volna ezekre a helyekre.

Megállapítottuk, hogy "egész jó lett", következhetett élesben a járda.

Járda I.

Nem siettük el a járda és a garázsfeljáró készítését.

A fejemben ott volt, hogy milyet szeretnék, de természetesen nem volt hozzá megfelelő térkő. Téglahatásút szerettem volna, de nem a hagyományos Barabás-térkő méretben, hanem inkább a macskaköves bazaltkocka méretűben. Közötte betonnal terveztem kiönteni a régi betonjárdák mintájára, mert annyira ívesre terveztem az egész járdát, hogy meg akartam kímélni mindenkit ilyen mennyiségű térkő-vágástól. Rátaláltam néhány inspirációs képre, ami meggyőzött, hogy a terv kivitelezhető. Még eszközt is rendeltem hozzá a netről. 4 éve. :)


csütörtök, július 27, 2023

Előszoba fala

Ez az előszoba fal, aminek a sztorija legalább olyan jó, mint amilyen jó lett a fal. Mert szerintem nagyon jó lett! :)

A puzzle kezdődött ott, hogy kb. 8 éve él az elképzelés a fejemben és gyűjtöm az inspirációs képeket a netről. A fal könnyebbik része volt a lambéria és a fonott kosarak megvásárlása. Főleg úgy, hogy utóbbiakat a húgomtól kaptam ajándékba 3 éve, egész évi ünnepnapjaimra, beleértve a karácsonyt is.

Adott volt tehát egy régi előszoba fal, a másik lakásból hozott fali panelekkel (amiket szintén N. csinált) és padokkal.

csütörtök, november 01, 2018

Órák

Egy öt tagú családban nagyon fontos az idő. Főleg reggel, indulás előtt. :D Két nővel pláne. :P

Csak a vendég wc-ben nincs óra ma már. A legutóbb elkészült órák a gyerek/vendég-fürdőben, és a fiúk szobájában kaptak helyet. 3 db 30 cm átmérőjű óralap-alapot vettem, majd két hét múlva megérkeztek hozzájuk a sweep (csendes, mert nem kattog, hanem folyamatosan mozog a másodpercmutató) óraszerkezetek. Ekkor kiderült, hogy az óraszerkezet tengelye rövidebb, mint az óralap vastagsága. Ilyesmi sosem szokott elriasztani: némi faragás és a probléma megoldva.

A fürdőszobai óralapot befűrészeltem 3 helyen. Így lett négy sáv. A sávokat kifestettem akril festékkel kékre és fehérre. Megterveztem a számokat, majd transzfertechnikával felvittem az óralapra. Végül beillesztettem az óraszerkezetet, N. pedig felfúrta a fürdőszoba falára.



szerda, szeptember 12, 2018

Képkeretek

Lelle négy évvel ezelőtt egy tűzzománc szakkör tagja volt. Sajnos a KLIK magas bérleti díjai miatt a vezető kénytelen volt az iskola helyett más helyiség után nézni és a szakkör átköltözött a város másik végére. :( Ekkor lett vége Lelle ezirányú munkásságának. Addigra nagyon sok szép alkotás gyűlt össze, fülbevalóktól, nyaklánc-medálokon, faliképeken át egészen a házszámtáblánkig. :O

Méltánytalannak éreztem, hogy a képek csak úgy heverjenek a fiókban, úgyhogy keretezés után kiáltottak és én meghallottam őket. :)
Vettem keretlécet 210 cm-es szálakban, majd mindegyik kép méretének megfelelően a keret-darabokat levágta N.



kedd, július 31, 2018

Fém táblák

Fa táblák után jöjjenek a fém táblák! Tetszenek ezek a retro-táblák, sajnos magyar felirattal nagyon kevés jópofa feliratú van, ami van, az sem illik gyerekszobába. Mindháromnak ígértem ugyanis egy-egy dekorációs táblát. ;)
A megvalósult táblák a következők:

vasárnap, július 29, 2018

Nagymamám varrógépállványa

Egy hároméves projektnek ma került pont a végére. :O
Nagymamám varrógépéhez rengeteg emlék fűz. Akkoriban ez volt az egyetlen varrógép, ami vitte a valóban vastag farmernadrágjaimat, amit mindig fel kellett hajtani. Ettől persze még vastagabb lett. Valamiért nem futotta nekik Singerre, maradt a jó kis Adria, de ez a lábbal-taposós vitt mindent. Sajnos a gépet magát még dísznek sem sikerült megmenteni, annyira berozsdásodott, maradt az állvány. Az első FB bejegyzés, amin a restaurálás már látható: 2015. augusztus 24-én kelt és ez a fotó szerepelt rajta:



kedd, július 10, 2018

Gipszkartonozás

A fiúk szobáját úgy terveztettük, hogy később leválasztható legyen két külön fiú szobának.



szombat, június 30, 2018

Zöldfal

Nagyon népszerű mostanában a függőleges növényfal vagy zöldfal. Régebben a lakásokban körbefutó szobai futóka volt a sláger.

Térkééép!

Aki valaha is látta a Dóra c. rajzfilmet, az tudja, milyen fontos a térkép. :) A gyerekeim kiskoruktól térkép-imádók, utazások közben mindig az autóstérképekkel játszottak. (Van belőle három különböző az autóban.)

Katitól a fiúk kb. 3 évvel ezelőtt kaptak egy-egy Európa, illetve Magyarország térképet nagy méretben. Kb. 122 cm x 96 cm méretűek. A cél az volt, hogy ők majd kis színes tűkkel bejelölik, hol jártunk már. Igen ám, de sem akkor ekkora falfelület, sem szurkálható parafa (ekkora méretben) nem volt. :(



péntek, július 21, 2017

Függöny 3. - Festett római roló

Bocsánat, bocsánat... Khmmmm... Még 2015-ben írtam két függönyös bejegyzést, egy sima függönyöset és egy római rolósat és ígértem egy harmadikat. Nem ámítás: mostanra lettek készen. :O
Közben persze meg kellett tanulni hozzá az akrilfestés technikáját és ki kellett festeni a fürdőszobákat. Látjátok: nálunk elég sokára áll össze a kép.
Tehát ezek a függönyök a már ismert római rolós technikával készültek, de -az eddigiektől eltérően- már magát az anyagot is én festettem.


csütörtök, július 20, 2017

Fürdőszobák festése II.

A szerda reggel festékvásárlással kezdődött. Habos kakaó helyett Fahéj szín lett, 2,5 literes kiszerelésben. Elugrottam még vizes bázisú akril festékért (mert ez miért legyen ott, ahol a falfesték...), szerencsére nem csak hobbi-kiszerelésben volt, ez szintén a fürdőszobához kell majd.

A másik fürdőszoba kevésbé tagolt, a törölközőszárítós radiátor mögött mégis el lehet szöszölni vele, így fél 3-kor tudtam ebédelni. (Ez az előnye, ha a gyerekek ilyenkor nyaralnak. Már nem úsztam volna meg a "Nem akarlak zavarni Anya, de mikor és mit ebédelünk?" kérdésekkel, mondjuk félóránként, felváltva. ;) )
Festés közben itt is akadtak meglepetések: a tegnapi fürdőszobának egy részén nem tudom mivel gletteltek vagy festettek rá fehér valamit, de nagyon nem akarta befogni a festék. Ma pedig néhány helyen visszajött a glett. Nem az, amit én gletteltem, hanem még amit az építéskor a festők. :O Holnap majd javítom, ma inkább befejeztem a tegnapi fürdőszoba kimaradt részeit.


1 rétegben mindkét fürdőszoba készen van. Nem nagy koszt csináltam, hiszen nem csöpögött a festék (ó, bárcsak annyi lett volna! :P ) a csempékről kell letörölgetni a festéket, amit már a mi fürdőnkben meg is csináltam.

kedd, július 11, 2017

Fürdőszobák festése

A nyár egyik belső tennivalója a fürdőszobák rendbehozása. Eredetileg is színesnek szántam, de a "haladjunk, csak költözzünk be" üzemmódban maradt sima fehérre festett fal mindenhol.


vasárnap, február 26, 2017

Textilfestés akrilfestékkel

3 hónap alatt elkészült tárgyakkal jövök. A terítőt konkrétan két hétig kerülgettük a nappaliban.



vasárnap, november 13, 2016

Disznóságok-marhaságok

A konyhában látható alsó kréta-tábla kb. 7 éves. Ebből 3 évet állt a régi lakásban a gardróbszekrényben, 1 évet állt az albérletben és kb. 3 éve vár itt türelmesen. Másfél évet itt is a dobozokban, majd a konyhaszekrény elkészülte után a helyére került. Majdnem. :)


November elején, az őszi szünetben végre végleges helyére került, felragasztottam a szekrényre. Nagytestvért is kapott rögvest.
A felette levő "kazettát" először körberagasztottam maszkolószalaggal, majd nekiálltam a konyhaszekrény oldalának táblafestékkel.


Bauhaus-ban vásárolt Supralux kültéri Lábazat- és homlokzatfesték a tisztességes neve a festéknek, de nagy betűkkel rá van írva a fekete és a zöld változatra is, hogy Iskolatábla festésére is alkalmas. Mivel nagyon kedvező az ára a többi, kimondottan táblafestékhez képest (kétezeregyszáz Ft körül volt az 1 liter), ezért próbaképp megvettem.
Az első réteget ecsettel festettem: nem is lett szép, meg a fehér miatt nem is fedett rendesen. 2 óra múlva szivacs ecsettel egy második réteget is kapott, ez már nagyon szép, egyenletes lett.


Leszedtem a maszkolószalagot, végül rárajzoltam a disznó és a szarvasmarha részeit. :) A disznó orra harmadjára sikerült: először túl hosszú lett, majd igazán tömpe, végül ezt már elfogadhatónak tartottuk. Merthogy Lelle volt a kritikus és majd' leestem a létráról rajzolás közben, úgy nevettünk. De így legalább kipróbáltuk a tábla törlését is.

csütörtök, október 20, 2016

Scrabble

Sokáig gondolkodtam, hogy a lakás legkisebb helyiségében milyen dekoráció legyen...
Nincs felcsempézve plafonig egyik vizes helyiségünk sem, vagyis elég nagy fehér felület van ezekben. Mivel a gépemen egy teljes mappa interneten fellelhető inspirációs képekkel van tele, -külön-külön válogatva- időnként végig szoktam nézegetni. A választás a scrabble betűkre esett, talán élőben látva Kati is kedvet kap egy ilyen dekorációhoz. :)



hétfő, szeptember 19, 2016

Kavicságyás

A ház mellé közvetlenül járda lett tervezve. Persze már akkor is fenntartásaim voltak a járdával, főleg a nagy beton felülettel. Oké, lehetne térkőből is, de a legritkábban járunk cikkcakkban, szorosan a falhoz tapadva, arra meg felesleges a térkő... Azóta olvastam azt is, hogy a betonjárdát is lehet rosszul csinálni, mint mindent.


Tehát már régóta a zúzott kő vagy a folyami kavicságyás volt a terv, szorosan a ház mellett.

szombat, szeptember 17, 2016

Csatorna II.

A nyár sajnos a kellemes nyaralás mellett szomorú családi eseményeket is hozott. :(
Az előre eltervezett műveletekkel lassabban haladunk, de ha még nem fog esni az eső, belefér majd az őszbe.

Az egyik, a múltkori posztban említett folyamat a csatornázásunk. A bádogosunk anno 3 évvel ezelőtt csak a tető alatti csatornarendszert készítette el, a tetőről lelógó szárakat csak kivezette és esett a magasból. Nyár elején szóltunk neki, hogy esedékessé vált a "lábak" elkészítése is. Természetesen jött és megcsinálta. Sajnos az esővízgyűjtő szűrő késedelmes szállítása miatt (lásd előző poszt) azt nem tudta beszerelni a függőleges szárakba, de ígérte, hogy majd szóljunk, ha megérkezik.

csütörtök, június 09, 2016

Csatorna

Egy régóta húzódó ügy is folyamatban van, erről majd később részletesen írok. A múlt héten viszont megrendeltünk két kültéri esővízgyűjtő tartályt a tofolia.com oldalról. Mivel mindenképpen de Lux szűrőt szertettünk volna a szetthez, ezért előzetesen érdeklődtem e-maiben, erre a következő válasz érkezett: Idézet a levélváltásból, 2016. 05. 26-án: "Legutóbbi szállítmányunk során az 503014-es szűrőket kaptuk a szetthez. 2 szettre külön kedvezmény sajnos nem tudunk adni, amennyiben weboldalunkon felugrik az 5% értékű kedvezmény kupon azt tudja érvényesíteni a megrendelés leadásakor.

Az 503014-es szűrő de Lux, barna színű szűrő. Mivel a csatornánk BARNA, ezért a megrendeléskor ezt írtam a megjegyzés rovatba:
"Tisztelt Forgalmazó! Vásárlási szándékunk abban az esetben érvényes, ha az e-mailváltásunkban említett de Lux változatú szűrővel van egy csomagban a tartály. Idézet a levélváltásból, 2016. 05. 26-án: "Legutóbbi szállítmányunk során az 503014-es szűrőket kaptuk a szetthez. 2 szettre külön kedvezmény sajnos nem tudunk adni, amennyiben weboldalunkon felugrik az 5% értékű kedvezmény kupon azt tudja érvényesíteni a megrendelés leadásakor." Üdvözlettel:"

ERRE MI ÉRKEZIK MA? (Miután már tegnap rájuk telefonáltam, hogy mi van az egy hete megrendelt két, egyenként 300 literes tartállyal, amit kb. fél óráig kerestek a megrendelések között?) Persze, hogy 503015-ös cikkszámú, SZÜRKE  szűrő. Ezt még nem bontottuk ki.

El sem olvasták a megjegyzés rovatot. :( Mérges vagyok: itt semmi sem történik első blikkre normálisan? A pénzt egy hete átutaltuk, még a megrendeléskor. Most futhatok megint egy kört. Kíváncsi vagyok, mennyire rugalmasak ügyintézéskor...

UPDATE1: június 15. körül telefonáltak, hogy jön majd egy futár a szürke szűrőkért, amit visszavisznek a gyártóhoz, kicserélnek és június 21-én érkezik a barna szűrő.

UPDATE2: barna szűrő SEM érkezett 21-én, hiába dolgozott férj itthonról és várta a futárszolgálatot...
UPDATE3:  június 27. telefon a cégnek, hogy mikor érkezik a barna szűrő. A telefon másik oldalán senki sem tud semmiről, de ígérik, hogy utána néznek és küldik másnap.
Június 28. a futárszolgálat elfelejtett szólni a kiszállítás előtt, így -mivel dolgozunk- nem volt idehaza senki. Telefonon felhívtuk MI a futárszolgálatot, akivel megbeszéltük a mai átvételt.
Június 29. délelőtt 9-10 között megérkezett a barna szűrő.

Ügyintézés ideje: megrendeléstől számított: 30 nap. Költség: Jóval több, mint a két megrendelt szett ára, kvázi a bejegyzés elején felugró ablakban érvényesített 5%.